Szenvedős 10 km volt a mai terv, és sikerült is. Megvolt a szenvedés is, és hozzá 10,57 km – hogy ne hiába szenvedjek ebben a párás, fülledt meleg időben. Pedig már 5 előtt felkeltem, hogy hatkor úton legyek.
A fő előnye a korai indulásnak a laposabban sütő Nap, a hosszabb árnyékok. Ennél már csak napkelte előtt lenne jobb futni. Talán egyszer kipróbálom …
Tíz kilométerig nem viszek magammal vizet, annyit csak kibírok valahogy, és még adódhat is közben egy működő csap. Nos, ez utóbbi idén errefelé nem divat, Akarattyán takarékoskodnak a vízzel.
Visszafelé, 6-7 km körül már éreztem, hogy mégis kellett volna vizet vinnem. Azt is tudtam, hogy a 9 km előtt valamivel lévő oázis csak 9-kor nyit, én meg fél 8 körül érek majd oda.
Nagyjából 200 méterről lehet már látni az épületet és a kiadó ablakot. Mintha felhúzták volna a fehér redőnyt. Nem, nem azt látom, ilyen korán még nem lehetnek ott. Tudjuk, a szomjas vándornak a délibáb már ott is oázist mutat, ahol csak a puszta van. De, mégis! Kint van pár asztal és szék!
Két angyal már nyitás előtt másfél órával ott szorgoskodott, hogy legyen időben frissen sült pékáru, elkészüljön a frappé és minden más. Kértem és megkaptam a szokásos korsó szűrt, magnéziummal dúsított csapvizet. Hálás örömmel, egy kortyra felhajtottam és kocogtam tovább.
De, egyáltalán miért indultam el ebben a melegben, amit egyáltalán nem bírok? Tegnap kimaradt a futás, és nem esik jól két napot kihagyni. Amúgy meg, holnap se lesz jobb. Miért nem elégedtem meg kevesebbel? Ha már szenvedek, ne 5 km miatt szenvedjek!
Örülök, hogy meglett! És, nem, nem élveztem minden percét. De közben végig jó érzés volt tudni, hogy meglesz.
Utána, levezetésként, még sétáltunk egy rövidet Negróval. Neki se volt igénye hosszabbra.
Kérdés: futok holnap?
Futóbolond 