Ma (február 22-én) végre megcsináltam azt a félmaratont (nem futva, gyalogolva), amit eredetileg január elsejére terveztem, de azóta is mindig volt valami tökéletes indokom a halasztására. Ma is lett volna, de legyőztem az összes tökéletes ellenérvet.
Január 17-én neveztem a tigrises NoLimits kihívásra, és 21 km sétát vállaltam. Ahhoz képest, hogy 2021. január elsején legyalogoltam a maratoni távot, ez semmi, de ez egy másik év, egy másik én.
Nagy kedvenceim a RUN FREE által szervezett virtuális kihívások, ezért nem meglepő, hogy az idei első lehetőségre mindjárt ráugrottam. Minden esetben valamilyen gyerekek egészségével kapcsolatos támogatás is része a versenyeiknek, és ez engem is mozgósít. Emellett csodás érmeket terveznek minden eseményre, most ezt a tigrisest:
Mostanában már nem szoktam hosszú távokat vállalni, mert az 5 km is nehezen megy. Erre mégis bevállaltam a 21 km-es félmaratoni távot, de szigorúan csak séta formájában – ha ez egyáltalán sport. Igen, az!
Miért lett 21? Az egyik okom az volt, hogy már eléggé untam az 5 km-es vállalásokat. Másik okom az a 4600 km, amit az évre kitűztem (és el is vállaltam a Conquer 2022 keretében).
Jövök-megyek, mozgok minden egyes nap, és gyűlnek szépen a kilométerek. Talán a hónap végén írok egy összegzést …
A teljesítés határideje az év vége lett volna, de nem szeretem az ilyen távoli határidőket. (Nem tudom, ki hogy van vele, én a távoli határidejű feladatokon el se kezdek dolgozni.) Nem akartam ezzel is így járni, ezért a mai nap éppen tökéletesnek látszott 21 km-re, és az is volt.
A végén kezdve: az utolsó néhány km már éppen csak valahogy meglett, vitt a lábam, és nagyon haza akartam már érni. Mi a jó az oda-vissza távban? Ha már elmentem a fordulóig, nem lehet feladni, hiszen haza kell menni.
Úgy 6-7 km környékén kezdtem nem érteni, hogy mit keresek én itt, de onnan visszafordulni nem lett volna semmi értelme – hogy aztán máskor újra elkezdjem nulláról … 9 km körül már csak egy kicsi volt a fordulóig – az már semmi …
Extra szépsége a dolognak, hogy maszkban teljesítettem. Majdnem minden virágporra allergiás vagyok, és a mogyoró kiemelkedik közülük. Ezért január vége óta csak pár reggel mentem ki maszk nélkül (amikor éjjel nagy eső volt), és azokat nagyon élveztem. Én vagyok az a fura figura, aki nem lelkesedik ezekért a szép, napos tavaszias februári napokért. Na, szóval, a maszk nem segít a légzésben, futni nem is igazán tudok benne, max egy kis kocogás.
Délre hazaértem, beraktam melegedni a maradék sóletet (ami igen jó volt), bedobáltam a cuccaimat a mosógépbe, lezuhanyoztam. Közben megmelegedett a sólet, és visszapótoltam az elhasznált kalória egy részét.
Délután kellett még mennem, igy most este, amikor ezt írom, már 28 km-t mutat az órám. A kalóriák is közel járnak az 1800 kcal-hoz, ezért nyugodtan eszem csokit és diákcsemegét. (Az órámról és a szemétkedéseiről írok majd még.)
Most nagyon jó érzés, hogy megcsináltam! Jó hosszú ideje csak rövideket mentem.
Futóbolond 