Későn indultam – nem is volt ez igazi futás

Ugyan tegnap eldöntöttem, hogy ma 4 körül kelek, hogy megelőzzem a napsütést a reggeli futással, ez nem jött össze.

11-ig fröccsözgetve nem tudok négykor kelni. Lett abból ¼ 7 is. A szokásos reggeli rutin után előbb Negro rövid sétája következett (neki is melege van), utána került rám a sor. 

Hűvösről egyáltalán nem volt szó, de még voltak árnyas szakaszok. Ma is lassú voltam, de nem is akartam túlterhelni magam. Nem való az már nekem! 

Először erre-arra bolyongtam a falu utcáin, majd tettem egy fényképezős kerülőt, hogy ismét láthassam a kedvenc magasparti fámat. 

Néhány más helyen is megálltam képeket lőni. Nagyon fotogén a Balaton és a magaspart ebben a megvilágításban. 

Aki erre fut vagy biciklizik. számítson arra, hogy Akarattyán idén sem nyitották meg nyárra az utcai ivókutakat. Vízhez boltban és vendéglátó helyeken lehet jutni – a csapvízért természetesen nem kérnek pénzt, és szívesen adják. 

Összesen 4 kilométert mentem, és ebben a lassú meg-megállós tempóban nem is döglöttem ki. Úgy döntöttem, hogy a frissítés így is jár a végén az oázisban. 

Korsó víz, furakávé és túrós batyu után még egy pohár világost is kiutaltam magamnak. 

Az ilyen alapos frissítés után már csak sétálni szoktam – minek az a rohanás! 

És most estig begubózom a hűvös házba. Ha lesz hozzá kedvem, este Negro sétája után még szorgoskodom a kertben is, hogy mégse tétlenül teljen a napom.

Közzétéve: Pal Kerekfy

Sok emberrel, nagy nemzetközi csapattal dolgoztam, sokat tanultam arról, hogy miképp működik egy nagy csapat, hogyan tudunk jól együttműködni. Egyetemeken, főiskolákon és egyéb fórumokon osztom meg tapasztalataimat, azt remélve, hogy hasznos dolgokat tudok mondani. Örülök, ha eszmecsere és vita alakul ki arról, amit mondtam vagy írtam. Sok-sok év informatikai vezetői (CIO) munkámban felhalmozott gyakorlati ismereteimet infrastruktúra menedzsment kurzusokon az ITIL struktúráját követve mesélem el nappali és levelező tagozatos, valamint MBA hallgatóknak. Remélem, hasznos számukra ez az ötvözet. Munkám során különösen fontosnak találtam a mobilitást, a mobil munkavégzés támogatását. Ezen a területen izgalmas biztonsági problémákat kell megoldani - főleg, ha saját eszközeiket is használják a dolgozók. A mobil munka, az ezzel kapcsolatos stratégia és a biztonság a másik kurzusom témái. Itt minden héten történik valami új, amit beépíthetek az órák anyagába. Különösen élvezem, hogy marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak taníthatok informatikát és statisztikát, mert nekik mást és másképp lehet és kell tanítani. Az iskolákban nem tanított kedvenc témám a tudás megosztása, főleg közösségi eszközök felhasználásával. Erről 2014 márciusa óta írok a blogomban. Örvendetes, hogy kezd eszmecsere és vita kialakulni néhány LinkedIn csoportban. Remélem, tovább gyűrűzik majd! Örömmel veszem a kérdéseket és a megjegyzéseket mindegyik témában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: