Rászoktam?

A futás és általában a rendszeres mozgás addiktív, erős rászokást okozhat – csak óvatosan vele!

Tegnap nem jelentkeztem, de nem azért, mintha kihagytam volna reggeli futást. 

Itt beszúrnám, hogy egy évvel ezelőtt még húztam egy határt 20 fok közelében, és felette igyekeztem nem futni. Volt júniusban néhány 21-22 fokos reggel, amikor kimentem, mert akkor volt a nyári Országfutás. Valójában 8-12 fok között érzem legjobban magam futás közben.

Akkor mégis: miért megyek ki minden reggel a 23 fok körüli napsütéses időben? Elkapott a lendület (vagy a gépszíj?), része lett a reggeli rutinnak a futás. Az időjárást azzal kompenzálom, hogy egyre korábban indulok: tegnap ¼ 7. ma ½ 6 körül. Ehhez jó korán kell kelni. Este viszont sokáig tart a hőség, így elcsúszik a lefekvés ideje (sőt, tegnapelőtt még meccs is volt, így éjfél után kerültem ágyba). 

Délutáni szunyókálással segítek a dolgon, és egész jól működik a dolog. Ha már beütött a mediterrán időjárás, jöhet a szieszta is! Gyorsan megnéztem a mediterrán térség mai időjárását, hogy ne fecsegjek össze-vissza. Nem panaszkodhatunk, nem vagyunk lemaradva az olaszok és a spanyolok mögött! Hőmérsékletben és a napsütés hosszában is egyenrangúak vagyunk velük.

Na, lássuk, mi történt csütörtökön! Ahogy írtam, negyed hétkor indultam neki a kocogásnak.

Nem igyekeztem különösebben, nézelődtem és többször megálltam fényképezni. Jobb az ebben a melegben, mint a rohanás! 

A bő 4 km nem otthon ért véget, mert az egyik utcán információt kellett gyűjtenem, és az nem igazán megy rohanás közben. Hazaérés után, a következő feladatomig volt elég sok időm, így nagy kerülővel mentem (sétáltam), és az oázisban frisítettem (hideg tejes kávé, csokis csiga) – most is szuper volt! 

Még egy rövid úszás is belefért a délelőttbe. Utána bezárkózás. A szieszta igen jó volt! Az esti sétánk Negróval az eddigi legrövidebb volt. Teljesen rábíztam az útvonalat, és azonnal el is indult a kedvenc helye felé, de az első sarkon vett egy balkanyart, majd még hármat, és máris hazaértünk.

A felszabadult időben egy kicsit tettem-vettem a ház körül.

Ma sikerült fél hatkor elindulnom. A cél a Balaton volt, de beiktattam sok felesleges kanyart, hogy sportértéke is legyen, így jó ötös lett belőle. Rövid úszás után jókora kerülővel sétáltam haza. 

Még nem volt igazán meleg, így elintéztem néhány dolgot a ház körül, mielőtt bezárkóztam. Azóta bent vagyok a lakásban, és ez estig így is marad. 

Ma délig összejött 13 ezer lépés (kb. 11 km). Tegnap 150 híján 20 ezer lépés volt a napi mozgásom. 

Jól állok a havi célokkal: futásból 100 km, gyaloglásból 200 km a cél, és már elhagytam mindkettőt. Minek megyek mégis minden nap ennyit? Ezt is elárulom hamarosan. Nyomós oka van …

Közzétéve: Pal Kerekfy

Sok emberrel, nagy nemzetközi csapattal dolgoztam, sokat tanultam arról, hogy miképp működik egy nagy csapat, hogyan tudunk jól együttműködni. Egyetemeken, főiskolákon és egyéb fórumokon osztom meg tapasztalataimat, azt remélve, hogy hasznos dolgokat tudok mondani. Örülök, ha eszmecsere és vita alakul ki arról, amit mondtam vagy írtam. Sok-sok év informatikai vezetői (CIO) munkámban felhalmozott gyakorlati ismereteimet infrastruktúra menedzsment kurzusokon az ITIL struktúráját követve mesélem el nappali és levelező tagozatos, valamint MBA hallgatóknak. Remélem, hasznos számukra ez az ötvözet. Munkám során különösen fontosnak találtam a mobilitást, a mobil munkavégzés támogatását. Ezen a területen izgalmas biztonsági problémákat kell megoldani - főleg, ha saját eszközeiket is használják a dolgozók. A mobil munka, az ezzel kapcsolatos stratégia és a biztonság a másik kurzusom témái. Itt minden héten történik valami új, amit beépíthetek az órák anyagába. Különösen élvezem, hogy marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak taníthatok informatikát és statisztikát, mert nekik mást és másképp lehet és kell tanítani. Az iskolákban nem tanított kedvenc témám a tudás megosztása, főleg közösségi eszközök felhasználásával. Erről 2014 márciusa óta írok a blogomban. Örvendetes, hogy kezd eszmecsere és vita kialakulni néhány LinkedIn csoportban. Remélem, tovább gyűrűzik majd! Örömmel veszem a kérdéseket és a megjegyzéseket mindegyik témában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: