A gladiátor 400 kilométere

Megvan! ELÉRTEM! Egy hónapig minden nap ez foglalkoztatott, ezért dolgoztam. És akkor most mi van? Mi lesz ma? Ismerős az érzés? Ez volt ma reggel az első gondolatom. Van ilyenkor egy kis kiüresedés is az emberben. Teljesült a cél, megszűnt a hajtóerő.

Igen, megvan a 400 km, teljesítettem a Gladiátor kihívást. Nade, álljunk csak meg! Ez csak az én saját önző célom. Nekem jó érzés. Nekem egészség (mert nem sérültem meg, nem fáztam meg a hidegben). 

De nem ez volt az igazi cél! Mi is volt az? Hát a Bátor Tábor, az Élménykülönítmény. Az adománygyűjtés. És azzal mi van? Szépen halad, de még korántsincs vége! Nem mondhatom azt, hogy én megtettem a magamét, megvan a 400 km, a többi már mások dolga? Hát, nem! Éppenhogy az én dolgom! Én vállaltam a 400 ezer forintot is, és most itt az ideje teljes erővel azért dolgozni.

Mi a teendőm? Például ezt az írást elkészíteni. Méghozzá jó minőségben, hogy megszólítsa az embereket, megérezzék, hogy ők is részesei akarnak lenni a Bátor Tábor csodás eredményeinek.

A Bátor Tábor az élet teljességéhez járul hozzá, amikor súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak klassz programokat szervez, élményeket nyújt. Az ilyen családok sajnos sokszor érzik azt, hogy ők ki vannak zárva a “normális” emberek világából. De ezen lehet változtatni! Éppen ezt a változtatást hozza el nekik a Bátor Tábor.

Érdemes elolvasni, mit mondanak a résztvevők. Íme néhány kiragadott példa:

  • A Családi Fellélegző olyan volt, mint egy egész éves szabadság.
  • Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a családunkat bírták a lovak. Mi is őket!
  • A Családi Fellélegző olyan, mint amilyenek szeretnénk lenni a hét többi napján is.
  • Büszke vagyok magamra, amiért itt még a zöldséget is megettem!
  • A Cimbiknek üzenjük, hogy mind iszonyatosan inspiráló emberek vagytok és fantasztikussá tettétek a napot!

Jó lehet ebben tevőlegesen részt venni! Nem mindenki tud odamenni önkénteskedni, de nyitva állnak más lehetőségek előttünk is. Például: adománnyal is részese lehet valaki. Én az adomány mellett az Élménykülönítmény tagjaként igyekszem minél több ember figyelmét felhívni erre a nagyszerű lehetőségre.

Hálásan köszönöm azoknak, akik már tudtak adni, és tisztelettel kérem azokat, akiknek van lehetőségük az adományozásra.

Itt található az eddigi hozzájárulók listája, és ott lehet még mindig adni. KÖSZÖNÖM!

Közzétéve: Pal Kerekfy

Sok emberrel, nagy nemzetközi csapattal dolgoztam, sokat tanultam arról, hogy miképp működik egy nagy csapat, hogyan tudunk jól együttműködni. Egyetemeken, főiskolákon és egyéb fórumokon osztom meg tapasztalataimat, azt remélve, hogy hasznos dolgokat tudok mondani. Örülök, ha eszmecsere és vita alakul ki arról, amit mondtam vagy írtam. Sok-sok év informatikai vezetői (CIO) munkámban felhalmozott gyakorlati ismereteimet infrastruktúra menedzsment kurzusokon az ITIL struktúráját követve mesélem el nappali és levelező tagozatos, valamint MBA hallgatóknak. Remélem, hasznos számukra ez az ötvözet. Munkám során különösen fontosnak találtam a mobilitást, a mobil munkavégzés támogatását. Ezen a területen izgalmas biztonsági problémákat kell megoldani - főleg, ha saját eszközeiket is használják a dolgozók. A mobil munka, az ezzel kapcsolatos stratégia és a biztonság a másik kurzusom témái. Itt minden héten történik valami új, amit beépíthetek az órák anyagába. Különösen élvezem, hogy marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak taníthatok informatikát és statisztikát, mert nekik mást és másképp lehet és kell tanítani. Az iskolákban nem tanított kedvenc témám a tudás megosztása, főleg közösségi eszközök felhasználásával. Erről 2014 márciusa óta írok a blogomban. Örvendetes, hogy kezd eszmecsere és vita kialakulni néhány LinkedIn csoportban. Remélem, tovább gyűrűzik majd! Örömmel veszem a kérdéseket és a megjegyzéseket mindegyik témában.

One thought on “A gladiátor 400 kilométere

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: