Kora reggeli indulások, rövid, kényelmes kocogások, sok séta Negróval. És persze az oázis is. Azzal nem mondok szenzációt, hogy meleg van, és melegem van. Viszont a mozgást nincs kedvem kihagyni, ezért jó korán keltem a hétvégén is. Fél hat és hat óra között indultam neki az utcáknak mindkét nap. Hajnali teliholdés még egy telihold EttőlBővebben:Bővebben: “Nem lazsáltam a hétvégén sem”
Szerző archív bejegyzése:Pal Kerekfy
Rászoktam?
A futás és általában a rendszeres mozgás addiktív, erős rászokást okozhat – csak óvatosan vele! Tegnap nem jelentkeztem, de nem azért, mintha kihagytam volna reggeli futást. Itt beszúrnám, hogy egy évvel ezelőtt még húztam egy határt 20 fok közelében, és felette igyekeztem nem futni. Volt júniusban néhány 21-22 fokos reggel, amikor kimentem, mert akkor voltBővebben:Bővebben: “Rászoktam?”
Későn indultam – nem is volt ez igazi futás
Ugyan tegnap eldöntöttem, hogy ma 4 körül kelek, hogy megelőzzem a napsütést a reggeli futással, ez nem jött össze. 11-ig fröccsözgetve nem tudok négykor kelni. Lett abból ¼ 7 is. A szokásos reggeli rutin után előbb Negro rövid sétája következett (neki is melege van), utána került rám a sor. Hűvösről egyáltalán nem volt szó, deBővebben:Bővebben: “Későn indultam – nem is volt ez igazi futás”
Reggeli gőz
A tegnap reggeli 10 nemszeretem km után még nem tudtam, hogy ma lesz-e valami, de már úgy készültem, hogy napkelte környékén indulok. A Nap ma 4:52-kor kelt. Én valamivel korábban, de a hőmérőre nézve nem repesett a lelkem. Már akkor 23 fokot mutatott. Fél hatkor indultam neki, és éreztem a sűrű, párás levegőt. Nem voltBővebben:Bővebben: “Reggeli gőz”
Milyen érzés, amikor két angyal váratlan segítséget nyújt?
Szenvedős 10 km volt a mai terv, és sikerült is. Megvolt a szenvedés is, és hozzá 10,57 km – hogy ne hiába szenvedjek ebben a párás, fülledt meleg időben. Pedig már 5 előtt felkeltem, hogy hatkor úton legyek. Félúton, már fáradtan A fő előnye a korai indulásnak a laposabban sütő Nap, a hosszabb árnyékok. EnnélBővebben:Bővebben: “Milyen érzés, amikor két angyal váratlan segítséget nyújt?”
A kőleves megfekszi a gyomrot
Mi ez a kőleves? A Mesefutamon a távokat mesékről nevezték el. Kőleves lett a maraton neve. De miért futnék én maratont??? Az egész úgy kezdődött, hogy figyelmetlen voltam. Arra gondoltam, hogy a távot 10 nap alatt kell teljesíteni. Beírtam a leghosszabbat (ennek kb. négyszeresét szoktam futva, kocogva, gyalogolva az Országfutás 10 napja alatt – miBővebben:Bővebben: “A kőleves megfekszi a gyomrot”