Májusi hangolódás

A fárasztó UltraBalaton után (igen, nekem is fárasztó volt, pedig nem is futottam, de este és reggel is hangosan kiabálva, integetve biztattam a futókat), hétfőn szokásos reggelem volt. Eltekintve attól, hogy nagyon fáradtan indultam neki a kocogásnak, és ez a 6 km végére is igy maradt.

A nap a megszokott reggeli tornával kezdődött. Ezen annyit változtattam az utóbbi időben, hogy a 60 felülés elmarad, helyette a 60 guggolást emeltem 90-re. Ez most jobbnak tűnik. A rövid séta sem maradt el, ez jár Negrónak még az én futásom előtt. 

A futás közben minden a szokásos mederben folyt reggel – talán csak attól eltekintve, hogy elszámoltam a visszafordulás helyét, ezért túl hamar értem a Nekem a Balaton Csücsökbe, és még kocognom és sétálnom kellett egy kicsit a nyitásig. (Zárójelben: egyre későbbi ez a 9 órás nyitás, egyre melegebb van már akkorra, egyet kevésbé alkalmas a reggeli futás végpontjának ez az oázis.)

Nem válogattam, hogy mit egyek, azt választottam, ami elsőnek sült ki. Micsoda szerencse, ez éppen a kedvencem, a Vál Völgye Pékség csokis csigája lett! Ami a kávét illeti, az utóbbi időben nagyon rákaptam az általam “feltalált” és az egyik barista által fura kávénak elnevezett italom helyett a cortadora. Először csak kíváncsiság, “kaland” volt, de mára szokássá kezd válni.

Milyen volt a futás? Ahogy mondtam, fáradt lábakkal indult, és úgy is ért véget. Ezzel együtt is szinte “kötelező” feladat volt, hiszen a hónap első napján lazsáltam: csak 770 métert kocogtam otthonról az akarattyai váltópontig, ahol régi mozduljos ismerősökkel életemben először találkoztam személyesen. Jó volt a személyes érintés a sok online “találkozás” után!

Na, szóval, a futás: minden tökéletes volt, tiszta idő, szép balatoni kilátás a Diófa utcai kilátó ponton, és a végén a frissítés. Volt egy rövid beszélgetés is egy kedves ismerőssel, aki munkába menet itt vette magához a reggeli kávéját egy rétes kíséretében.

A Budapest felé vezető biciklút innenső végét is megnéztem az “extra” kocogás végén

A délelőtt ebédfőzéssel (megfőztem négy napra, és még egész jó is lett) és a keddi statisztika órára való készüléssel, valamint néhány hallgató digitális kommunikáció megoldásainak átnézésével telt.

Miért nem hagytam abba a “napi jelentést” a reggeli frissítés után? A délután is hozott futáshoz kapcsolódó programot. A szeptember végi ÉDEN futófesztivál főszervezőjével találkoztunk (kávéztunk is sütiztünk) a Csücsökben, ahol a verseny befutója lesz. Most volt az első helyszínbejárás. Megeszéltük a következő lépéseket. 

Ez a nagyobbacska kisbolt itt a Csücsökben kiváló váltópont és célpont lett futók és biciklisták számára! Örülök, hogy most egy kicsit részese lettem a szervezésnek is. 

Határtalanul – No Limits 2022

Ma (február 22-én) végre megcsináltam azt a félmaratont (nem futva, gyalogolva), amit eredetileg január elsejére terveztem, de azóta is mindig volt valami tökéletes indokom a halasztására. Ma is lett volna, de legyőztem az összes tökéletes ellenérvet.

Január 17-én neveztem a tigrises NoLimits kihívásra, és 21 km sétát vállaltam. Ahhoz képest, hogy 2021. január elsején legyalogoltam a maratoni távot, ez semmi, de ez egy másik év, egy másik én.  

Nagy kedvenceim a RUN FREE által szervezett virtuális kihívások, ezért nem meglepő, hogy az idei első lehetőségre mindjárt ráugrottam. Minden esetben valamilyen gyerekek egészségével kapcsolatos támogatás is része a versenyeiknek, és ez engem is mozgósít. Emellett csodás érmeket terveznek minden eseményre, most ezt a tigrisest:

Mostanában már nem szoktam hosszú távokat vállalni, mert az 5 km is nehezen megy. Erre mégis bevállaltam a 21 km-es félmaratoni távot, de szigorúan csak séta formájában – ha ez egyáltalán sport. Igen, az! 

Miért lett 21? Az egyik okom az volt, hogy már eléggé untam az 5 km-es vállalásokat. Másik okom az a 4600 km, amit az évre kitűztem (és el is vállaltam a Conquer 2022 keretében). 

Jövök-megyek, mozgok minden egyes nap, és gyűlnek szépen a kilométerek. Talán a hónap végén írok egy összegzést …

A teljesítés határideje az év vége lett volna, de nem szeretem az ilyen távoli határidőket. (Nem tudom, ki hogy van vele, én a távoli határidejű feladatokon el se kezdek dolgozni.) Nem akartam ezzel is így járni, ezért a mai nap éppen tökéletesnek látszott 21 km-re, és az is volt.

A végén kezdve: az utolsó néhány km már éppen csak valahogy meglett, vitt a lábam, és nagyon haza akartam már érni. Mi a jó az oda-vissza távban? Ha már elmentem a fordulóig, nem lehet feladni, hiszen haza kell menni. 

Úgy 6-7 km környékén kezdtem nem érteni, hogy mit keresek én itt, de onnan visszafordulni nem lett volna semmi értelme – hogy aztán máskor újra elkezdjem nulláról … 9 km körül már csak egy kicsi volt a fordulóig – az már semmi …

Tényleg teljesen véletlenül lett 22,22 km a táv!

Extra szépsége a dolognak, hogy maszkban teljesítettem. Majdnem minden virágporra allergiás vagyok, és a mogyoró kiemelkedik közülük. Ezért január vége óta csak pár reggel mentem ki maszk nélkül (amikor éjjel nagy eső volt), és azokat nagyon élveztem. Én vagyok az a fura figura, aki nem lelkesedik ezekért a szép, napos tavaszias februári napokért. Na, szóval, a maszk nem segít a légzésben, futni nem is igazán tudok benne, max egy kis kocogás.

Délre hazaértem, beraktam melegedni a maradék sóletet (ami igen jó volt), bedobáltam a cuccaimat a mosógépbe, lezuhanyoztam. Közben megmelegedett a sólet, és visszapótoltam az elhasznált kalória egy részét.

Délután kellett még mennem, igy most este, amikor ezt írom, már 28 km-t mutat az órám. A kalóriák is közel járnak az 1800 kcal-hoz, ezért nyugodtan eszem csokit és diákcsemegét. (Az órámról és a szemétkedéseiről írok majd még.) 

Most nagyon jó érzés, hogy megcsináltam! Jó hosszú ideje csak rövideket mentem. 

Elindulok a szerpentinen

December végén Hawaii-ba utaztam (képzeletben), és bejártam a második legnagyobb sziget híres hegyi útjait. 

Az utazás kezdeteiről itt írtam: Hawaii! Hajrá! Futás!

December 31-én jó sokat mentem, összesen 32 kilométert. (Újév napján le is írtam, hogy miért.)

Ezzel eljutottam az első megállóhoz, ami Paia volt. Az északi part gyéren lakott, így ez egyben az utolsó város is Hana előtt. Paiát egy kis “excentrikus, hippi, szörfös városként” írják le, a közeli Paia-öböl pedig remek hely a tapasztalt bodyboardosok és bodysurferek számára, mert a hullámtörés pontja közel van a parthoz. (Ha valaki nem tudná: a bodyboard egy rövid szörfdeszka, amin fekve harcolnak a hullámokkal. A bodysurf viszont az a sport, amikor még ez a kis deszka sincs, hanem az ember teste maga a “deszka”.)

A part szélén állnak egy betonbunker maradványai, állandó emlékeztetőül Hawaii szerepére a második világháborúban. (Pearl Harbor kikötője nagyjából 200 km-re van ettől a szigettől.)

Mindössze 3,2 km-re van a Ho’okipa Beach, ahol a szörfösök a hawaii zöld tengeri teknősökkel (Hawaiian Green Sea Turtles) osztoznak az óceánon. Az őshonos, itt helyben honu néven emlegetett tengeri teknősök szent lények, amelyek “a jó szerencsét, védelmet, kitartást és hosszú életet testesítik meg“. A XIX. és XX. században a nyugatiak által túlvadászott honu 1978-ban védett faj lett, és azóta elkezdett újra szaporodni. A továbbra is a veszélyeztetett fajok közé sorolt ​​honu – ha túléli a ragadozók támadásait, a környezeti ártalmak és a tengeri törmelék veszélyeit – akár 100 évig is élhet. A nőstény 25 éves kora körül lesz ivarérett, és 2-3 évente akár 100 petét is rak a parton.

(A kép forrása: Wikipedia.)

A Hana Highway-n befelé haladva a 36-os út a 360-as útra fordul, ahol a nulla mérföldkő (Hana Mile Marker Zero) a keskeny és kanyargós hegyi autópálya kezdetét jelzi. Ezen a szerpentinen 620 döbbenetes kanyar van, és 59 hídon (közülük 46 egysávos) halad végig egy trópusi esőerdőben. Az 1908 és 1947 között épült hidak többsége történelmi nevezetesség, és ma is használatos. Az elmúlt években csak egy hidat cseréltek ki az erózió miatt.

(A térkép forrása: Library of Congress)

A Hanába vezető út építése a XIV. századra nyúlik vissza, amikor Maui még három régióból állt, és mindegyiknek saját uralkodója volt. Pi’ilani király Nyugat-Maui uralkodója volt, és házasság révén a keleten lévő Hana uralkodója is lett. A két régió összekötése érdekében utat épített, ez volt a Hana Highway előfutára. A legenda szerint “az utazók szőlőindából készült kötelekkel lendültek át Kelet-Maui rohanó patakjai fölött”. Ezek az átkelők voltak az 59 híd előfutárai. A modern útépítés az 1870-es években kezdődött, folytatódott az 1900-as évek első felében, és végül az 1960-as évekre aszfaltozták le teljesen az utakat.

Amikor jelentkezem és befizetek egy virtuális kihívásra a Conqueror szervezésében, kiválaszthatom, hogy milyen környezetvédelmi célt támogassanak a befizetett pénzem egy részéből Most a tengeri szennyezés visszaszorítását választottam. Remélem, hogy tényleg tesznek is valamit az ügy érdekében!

Hawaii! Hajrá! Futás!

Mostanában az itthoni mászkálást azzal színesítem, hogy benevezek szép helyeken végzett virtuális kihívásokra.

A hollandiai útról, ami tulipánok és szélmalmok között vezetett, írtam már. Most egy még izgalmasabb út következik, ami Hawaii Állam egyik szigetére vezet. Ez a sziget Maui.

Hawaii a világ egyik legelszigeteltebb szigetcsoportja, a Csendes-óceán közepén található. Körülbelül 137 szigetből áll, ezek 400 ezer és 28 millió év közötti korúak. A legközelebbi szárazföld (meglepő módon) Alaszka legdélibb pontja, 2531 km-re Hawaii legészakibb pontjától. Közkeletű tévedés, hogy Kalifornia van a legközelebb, de az sokkal messzebb, körülbelül 3680 km-re van.

Hawaii az Egyesült Államok 50. állama, 1959-ben csatlakozott az unióhoz. Nyolc fő szigete van, amelyek közül Hawaii, Maui és Oahu a három legnagyobb. Maui a második, és egyike a Maui megyét alkotó négy szigetnek – melyek közül kettő lakatlan.

Maui sziget északkeleti partján halad a Hanába vezető kanyargós út, amely Kahului városában kezdődik és Hana kis falujában ér véget. Ezen az úton futok és gyaloglok képzeletben, de a 136 km-es utazásom Hanán túl is folytatódik, felfedezem a keleti partot a Kalepa-öbölig, és az Alelele-vízesés kilátójánál érek majd célba.

Kahuluiban indulok, a sziget legnépesebb városában, ahol számos bevásárlóközpont és fejlett könnyűipar van. Az egyik ilyen bevásárlóközpontban található a Tasaka Guri Guri bolt, ami a speciális fagyasztott desszertekről és a jól őrzött titkos receptjéről ismert. A sörbet és a fagylalt keresztezését, a guri gurit Jokichi Tasaka találta fel az 1900-as évek elején Japánban. Amikor fia, Gunji az Egyesült Államokba költözött, üzletet alapított Mauiban, és folytatta a családi vállalkozást. Ma is a családtagok üzemeltetik abban az élénk rózsaszínre festett üzletben, amiben közel 40 éve kezdték. A desszertek fő ízei az ananász és az eper.

Maui északi strandjai, mint például a Kanaha Beach, Kahuluitól keletre, népszerű úticélok a szörfösök és kiteszörfösök körében. Mivel az északi partok nyitottak az óceáni felé, ez a sziget által védett déli strandokhoz képest sokkal szelesebb hely, megfelelő feltételeket teremtve ezeknek a vitorlás sportoknak. Maui a kitesurf szülőhelye, itt volt az első kitesurf bajnokság 1998-ban. Ez az egyik leginkább elérhető extrém vitorlássport anyagilag és a megtanulása szempontjából is.

Az utam hegyen-völgyön, trópusi őserdőn, vad hegyi patakokon keresztül vezet – de csak virtuálisan. A valóságban Akarattya környékén, ismert utakon járok. Ami azt illeti, kezdek kedvet kapni, hogy egyszer a valóságban is megnézzem, kipróbáljam ezt az utat!

Az út első szakasza: Elindulok a szerpentinen

Szilveszter durva volt!

Nem, Szilveszter nem verekedett, sőt én sem. A durrogtatás sem volt olyan szörnyű.

Ez a sok lépés és kilométer volt “kicsit” sok:

Szilveszter napja tömören

Újév reggelén nehezen tudtam mozogni. Sőt, az éjfél előtti utolsó 4,5 km sem esett jól. 

Mi a bánatnak mentem, ha nem esett jól? Az még rosszabb érzés lett volna, ha nem csinálom, és nem csak egy-két napig lett volna kellemetlen.

Egy kis háttér: 2019 őszén kitűztem célul, hogy minden egyes hónapban meglesz 100 km futás (kocogás) és megteszek 200 km-t gyalogolva. Talán néhányan emlékeznek, hogy Szilveszter napján még elindultam sétálni éjfél előtt, mert lemaradásban voltam. 

2021-ben pedig az történt, hogy december közepe után a gyaloglásból minden nap a szükségesnél kevesebbet csináltam. A futás ment rendesen (futópadon), de nem vágytam olyan sok mozgásra odakint. Amikor pedig bejött az ónos eső és a jegesedés, éppen csak kimentem egy kicsit óvatosan tipegni. A karácsonyra sem a legaktívabb sportolás a jellemző. 24-25-26-27-én én mentem családi látogatásokra, 29-30-án pedig hozzám jöttek gyerekek és unokák. Ettől még mászkálhattam volna, de a napok jelentős részét a konyhában töltöttem, ami nem növeli a kilométerek számát – bár akár sportnak is tekinthetnénk. 

Száz szónak is egy a vége: 29-én már ott tartottam, hogy 3 nap alatt 36 km-t kellett volna gyalogolnom, ami még nem lett volna olyan sok, de aznap is csak 6 jött össze. Természetesen, felmerült a feladás lehetősége. Mert mi van, ha nem lesz meg a 200 km? Tulajdonképpen semmi! Nem kapok büntetést, nem szid össze senki, csak éppen nekem lesz rossz érzésem  – és nem csak pár napig, hanem hónapokig. 

Harmincadikán 5 km jött össze, így 25 maradt az év utolsó napjára. Komolyan felmerült bennem, hogy szembe kell nézni a realitásokkal: ezt elbuktam.

Realitás ide, realitás oda, a reggeli sétát megtoltam egy kicsit, 7 km lett. A kávézóból hazafelé az 1 km-es utat 3-ra nyújtottam egy kis kerülővel. Itt már feltűnt egy kis reménysugár, bár még nem voltam biztos, hogy meglesz. Mindenesetre, mentem egy hetest ebéd után, hogy a remény megmaradjon. 

Sötétedésre már csak újabb 7 km hiányzott! Ez már sima liba! Az esti programom csak 1 km-re volt, de két és felet csináltam belőle. Korán hazamentem, hogy bátorítsam a tűzijátékot nem annyira élvező állatkáimat, és sétáltunk egy jó nagyot Negróval éjfél előtt. (Az egy külön, érdekes történet, hogy mennyire másképp sétál ilyenkor – rá sem lehet ismerni!)

Szóval, ennyi! Meglett a decemberi 200 km gyaloglás. Azt nem írtam még, hogy a napot 5 km-rel kezdtem a futópadon. Ez kellett a százashoz.

December

Ugye, nem kell mondanom, hogy újév reggelén “kicsit” nehezen mozdultam meg? A szokásos reggeli torna (gimnasztika, guggolások, felülések) most is rendbehoztak, ahogy mindig, de a korábban eltervezett félmaratont “lemondtam”. De ez már egy másik történet …

A 2021-es év számokban
1200 km volt az éves cél, kicsit több lett

Még egy kis összefoglaló az évről:

  • a teljes megtett táv 4748 km lett,
  • ebből a december lett a leggyengébb (302 km), június, május, február a három dobogós (449-466 km),
  • a futás összesen 1676 km volt.

Minden kedves olvasómnak boldog, békés, egészséges évet kívánok!

Kerékfy Pál

Virágok között Hollandiában

Hollandiában, csodálatos helyen, virágok és szélmalmok között vezet az utam. Majdnem. Vagyis igen, de virtuálisan.

Egy kedves futótársam ajánlotta ezt a virtuális versenyt, amin először a csodás érem fogott meg. Virágok, szélmalom, ami még forog is. Ugye izgalmas?

Egy darabig elfeküdt a verseny, mert a sok egyéb tennivalóm mellett nem jutott energiám arra, hogy tervezzek is, ne csak mozogjak. A 400 km-es Gladiátor kihívást is csak 2 héttel a teljesítés után jelentettem le, és egy másik októberi futás teljesítési jelentése is heteket késett. (A Gladiátor érmét még várom, már hetek óta Budapesten várja a vámkezelés befejezését. A Posta cseppenként adagolja, hogy milyen újabb dokumentumot kér tőlem, hogy vám elé állíthassa végre.)

De visszatérve a virágokra: végül nov. 15-én délután jelentkeztem, és mindjárt el is indultam. 

Nem tartott sokáig megkedvelni a szervezőt! Telefonos appot adnak, amivel követni tudom, hogy éppen merre járok a holland virágföldek és malmok között. Egy-egy érdekes hely elérésekor kapok egy elküldhető képeslapot, és hozzá részletes leírást a nevezetességekről. 

Nem kell írogatnom, hogy mikor, mennyit haladtam, nem kell figyelnem, hogy mikor lesz meg a 66 km. Barátságos gratuláció a részem minden szakasz teljesítésekor. Ráadásul, a szervező elültet 5 valódi fát a teljesítésem során. Ez is milyen jó! 

Az első képeslapot Haarlem, a virágok városa elérésekor kaptam. Természetesen, ott van a szélmalom is. Hogy maradhatna le?

A következő is gyorsan érkezett, ezen Lisse tulipánmezőit csodáltam meg (ha már ebben a téli időben élőben nem tehettem).

Leiden házai vannak azon a képeslapon, amiből azt is megtudtam, hogy miért ilyen keskenyek a házak arrafelé. (A XVI. században a ház szélessége alapján vetették ki az adót. Ugye, milyen lemeényesek voltak az emberek már akkor is, ha adóoptimalizálásról volt szó?)

Az utam végén Naaldwijk várt. Mostanáig a létezéséről sem tudtam, pedig csodás hely a rengeteg tulipánnal (és a klasszikus szélmalommal). Ugye? 

Térképen tudom követni, hogy merre járok, mekkora távot tettem meg eddig, és a közelemben haladókat is látom – mintha a valóságban is ott lennénk. 

Amikor elérem a táv 20%-át, a szervezők ültetnek egy valódi fát ennek emlékére. És utána is egyet-egyet minden további 20% után. Egy ezzel foglalkozó zöldszervezet választja ki a fát és a helyszínt, hogy minden szakszerűen menjen. 

A futáson és az eredményen túl az is jó érzést ad, hogy a nevezési díjam egy része jótékony célra megy. Van ilyen versenysorozat Magyarországon is, nem is egy. Én a Run Free eseményeire szoktam nevezni, ahol ők is átadják a nevezési díj egy részét, és a résztvevők külön adományozhatnak a nevezéssel egyidejűleg. 

November 20-án végeztem a 66 kilométerrel. Sok kicsi, sokra megy alapon csináltam, nem volt benne igazán nagy táv. Általában a szokásos reggeli 6-7 km ment bele, és napközben sok rövidebb. Az automatikus bejelentés sokat segített – ő figyelt arra, hogy semmi se maradjon ki.

Az utolsó nap megtettem egy félmaratont, de ebből már csak száz méter ment a holland virágútra. A Run Free egyik versenyére jelentkeztem a félmaratonnal. De ez már egy másik történet …Nem ez volt az utolsó versenyem a Conqueror Events szervezésében!

A Gladiátor utolsó napjai

Hogy ért be a célba? Lendületesen száguldott, vagy botorkált?

Azt már biztos mindenki tudja, hogy kedden meglett a Gladiátor kihívásban vállalt 400 km (futás és gyaloglás). Arról viszont még nem írtam, hogy milyenek voltak az urolsó napok. Most nem pótolom az összes elmaradásomat, csak az utolsó 3-4 napról lesz szó.

Péntek este már csak 60 km hiányzott (és 5 nap volt hátra), így különösebb izgalomra nem volt okom. Szombaton tanítottam, ezért nem is terveztem nagy futást reggelre, 4 km elég volt. De azért valami nem stimmelt: Vajon miért gyalogoltam a visszafordulási ponttól a frissítésig, pedig futva egy szép 7 km lett volna belőle? Akkor nem foglalkoztam a kérdéssel, de a következő 2 nap fényében már látom, hogy akkor sem voltam a csúcson. Egyébként nem lazsáltam, 17 km lett az összes mászkálásom szombaton.

Vasárnap viszont 2 km után lett elegem az egészből, ott ért véget a futás. Ez hétfőn is megismétlődött. Persze, nem akartam elvesztegetni a napokat, ezért mindkét nap 6-7 km gyors gyaloglással folytattam. Mennyire gyorsan? Jó nagyokat léptem, szedtem a lábam, 6-6,5 km/óra átlagsebességgel haladtam.

Mindkét nap mentem rendesen, napi 13-15 kilométert. Csak éppen futni nem volt kedvem. Nem elemeztem az okokat. Talán elfáradtam. Talán úgy éreztem, hogy a cél eléréséhez már nem kell igazán hajtanom.

Kedden nem szorított az idő, mert az őszi szünet miatt csak az angol nyelvű képzésen volt tanítás, és csak délutánra kellett mennem. A futás elején hasonlóan éreztem magam, mint az előző két napon. De belegondoltam, hogy semmi valódi okom sincs keveset futni, akár futhatnék valami “rendes” távot is. Ettől csak-csak beindult a gépezet, meglett 9 km.

Utána már csak kevesebb mint 5 km hiányzott a 400-hoz, vagyis bátran kijelenthettem a kávézás közben, hogy aznap meglesz.

Meg is lett estére, és jó érzés volt. Arról, hogy másnap reggel hogy éreztem magam, már írtam.

A következő 3 nap megint 3 km körüli kocogást hozott. Pihenésnek neveztem el, de azért péntek délután a vonaton hazafelé erősen itt nyomult a gondolat, hogy szombaton lehetne egy tízes is akár. Majd kiderül …

A gladiátor 400 kilométere

Megvan! ELÉRTEM! Egy hónapig minden nap ez foglalkoztatott, ezért dolgoztam. És akkor most mi van? Mi lesz ma? Ismerős az érzés? Ez volt ma reggel az első gondolatom. Van ilyenkor egy kis kiüresedés is az emberben. Teljesült a cél, megszűnt a hajtóerő.

Igen, megvan a 400 km, teljesítettem a Gladiátor kihívást. Nade, álljunk csak meg! Ez csak az én saját önző célom. Nekem jó érzés. Nekem egészség (mert nem sérültem meg, nem fáztam meg a hidegben). 

De nem ez volt az igazi cél! Mi is volt az? Hát a Bátor Tábor, az Élménykülönítmény. Az adománygyűjtés. És azzal mi van? Szépen halad, de még korántsincs vége! Nem mondhatom azt, hogy én megtettem a magamét, megvan a 400 km, a többi már mások dolga? Hát, nem! Éppenhogy az én dolgom! Én vállaltam a 400 ezer forintot is, és most itt az ideje teljes erővel azért dolgozni.

Mi a teendőm? Például ezt az írást elkészíteni. Méghozzá jó minőségben, hogy megszólítsa az embereket, megérezzék, hogy ők is részesei akarnak lenni a Bátor Tábor csodás eredményeinek.

A Bátor Tábor az élet teljességéhez járul hozzá, amikor súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak klassz programokat szervez, élményeket nyújt. Az ilyen családok sajnos sokszor érzik azt, hogy ők ki vannak zárva a “normális” emberek világából. De ezen lehet változtatni! Éppen ezt a változtatást hozza el nekik a Bátor Tábor.

Érdemes elolvasni, mit mondanak a résztvevők. Íme néhány kiragadott példa:

  • A Családi Fellélegző olyan volt, mint egy egész éves szabadság.
  • Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a családunkat bírták a lovak. Mi is őket!
  • A Családi Fellélegző olyan, mint amilyenek szeretnénk lenni a hét többi napján is.
  • Büszke vagyok magamra, amiért itt még a zöldséget is megettem!
  • A Cimbiknek üzenjük, hogy mind iszonyatosan inspiráló emberek vagytok és fantasztikussá tettétek a napot!

Jó lehet ebben tevőlegesen részt venni! Nem mindenki tud odamenni önkénteskedni, de nyitva állnak más lehetőségek előttünk is. Például: adománnyal is részese lehet valaki. Én az adomány mellett az Élménykülönítmény tagjaként igyekszem minél több ember figyelmét felhívni erre a nagyszerű lehetőségre.

Hálásan köszönöm azoknak, akik már tudtak adni, és tisztelettel kérem azokat, akiknek van lehetőségük az adományozásra.

Itt található az eddigi hozzájárulók listája, és ott lehet még mindig adni. KÖSZÖNÖM!

Futóbolondnak való: júliusban sokat futni

Országfutás: Sokan futunk, ki-ki ahol szokott, szeret, tud. Az elején vállaljuk a távot, a végén összeadjuk az közös eredményünket, és örülünk, ha sok lett. Még jobban örülünk, ha új rekord lett. De valójában annak örülünk, hogy futunk – együtt, virtuálisan.

Nagyon későn jelentkeztem, így szép nagy rajtszámot kaptam

Tavaly kezdődött a sok virtuális futás korszaka, de az Országfutás megelőzte a korát. Már hatodik éve rendezik meg, tavasszal és ősszel. Tavaly és idén beugrott még egy nyárra, a 11,5 és a 132 sorszámú (így a 12. és a 14. a szokásos őszi időpontra esik). Nekem a nyári futás nagyon nem való, valahol 15 fok körül van a komfortzónám teteje – olyan hűvös nyári hajnal pedig nem létezik. 

Tavaly nem gondolkoztam, nekiugrottam, mert a járvány nekem is, másoknak is szétverte a márciusi terveit, beleértve az Országfutást is, amit akkor részben szobában, futópadon teljesítettem.

Idén viszont egyértelmű volt, hogy el se indulok a júliusi hőségben másodikától 11-éig. Aztán mégis elindultam. Nem neveztem, hanem csak “suttyomban” futottam 10 km-t kezdésnek. Utána jött a többi: 4 km, majd megint 10 és 4. Azt gondoltam, hogy ez egy teljesíthető ritmus lesz. Nem sok, de valami. 

Hetedikéig ment terv szerint, de utána lett egy kis lemaradásom, mert mindössze 6,5 km jött össze a tervezett 10 helyett. Kilencedikén reggel a szokásos ½ 6 – 6 óra helyett csak hétkor indultam el, mert reménykedtem az enyhet adó esőben. Az nem jött meg, csak pár perces csepergés, ami az év legmelegebb (24 fokos) reggelét még jó párássá is tette. És mit tehettem én? Legyűrtem 8,8 km-t, és ezzel ismét a terv szerint haladtam.

Már csak egy 10 és egy 4 km van hátra! 

Az első kilenc nap

Hajrá én!

Nem lazsáltam a hétvégén sem

Kora reggeli indulások, rövid, kényelmes kocogások, sok séta Negróval. És persze az oázis is.

Azzal nem mondok szenzációt, hogy meleg van, és melegem van. Viszont a mozgást nincs kedvem kihagyni, ezért jó korán keltem a hétvégén is. Fél hat és hat óra között indultam neki az utcáknak mindkét nap. 

Ettől az éjszakai alvás “kicsit” rövid lett, de szerencsére megengedhetem magamnak a délutáni másfél-két óra szunyókálást. 

Negro sem maradt ki a jóból, neki is jutott napi 4,5-6 km reggeli séta – és félidőben frissítés az oázisban, ami nyolckor nyit. Szombaton fél hatkor indultam el vele először, és azonnal húzott volna a kedvenc helyére. Meggyőztem, hogy ahhoz még korán van, de az én kocogásom után megkapta jutalomként. 

Vasárnap előrevettem a saját futásomat, és vele utána mentünk, de így is túl korán érkeztünk, kellett egy kicsit sétálgatnunk a környéken. Amikor túlmentünk a célon, behúzta a féket, és elképzelhetetlen csigatempóban haladtunk. Az első sarkon befordult, felvette a normális lassú tempót, vett még két balkanyart, és már újra ott is voltunk (még mindig túl korán, így egy kicsit kellett kóvályognunk a környéken). Pár napja fedeztem fel, hogy tisztában van a 3-4 balkanyar jelentőségével. Akkor az esti sétát rövidítette így 540 méterre. Éppen csak elindultunk, és már haza is értünk.

A két nap összesen közel 35 km mozgást hozott (az órám szerint, és neki mindig igaza van). Estére el is fáradok rendesen, és jólesően.

Reggelente még teszek-veszek a kertben egy kicsit, mielőtt nagyon meleg lesz. A hétvégén az új virágládák beültetésével foglaltam el magam. Nagyon klassz ládákat vettem, és megoldják egy nagy problémámat: több növény is jelezte, hogy cserépben és balkonládában nem érzi jól magát, kicsi neki a hely. Több év szünet után ismét kiültettem néhányat a szabad földbe, de Negro csak életkorban öregedett, az ásási szokásai nem változtak meg. Ezeket a fél méter magas ládákat eddig békén hagyta – remélem, ez így is marad. 

Na, ez a hétvége krónikája (ha az étkezéseket nem veszem bele, de azok egy másik blogba passzolnának).