Rászoktam?

A futás és általában a rendszeres mozgás addiktív, erős rászokást okozhat – csak óvatosan vele!

Tegnap nem jelentkeztem, de nem azért, mintha kihagytam volna reggeli futást. 

Itt beszúrnám, hogy egy évvel ezelőtt még húztam egy határt 20 fok közelében, és felette igyekeztem nem futni. Volt júniusban néhány 21-22 fokos reggel, amikor kimentem, mert akkor volt a nyári Országfutás. Valójában 8-12 fok között érzem legjobban magam futás közben.

Akkor mégis: miért megyek ki minden reggel a 23 fok körüli napsütéses időben? Elkapott a lendület (vagy a gépszíj?), része lett a reggeli rutinnak a futás. Az időjárást azzal kompenzálom, hogy egyre korábban indulok: tegnap ¼ 7. ma ½ 6 körül. Ehhez jó korán kell kelni. Este viszont sokáig tart a hőség, így elcsúszik a lefekvés ideje (sőt, tegnapelőtt még meccs is volt, így éjfél után kerültem ágyba). 

Délutáni szunyókálással segítek a dolgon, és egész jól működik a dolog. Ha már beütött a mediterrán időjárás, jöhet a szieszta is! Gyorsan megnéztem a mediterrán térség mai időjárását, hogy ne fecsegjek össze-vissza. Nem panaszkodhatunk, nem vagyunk lemaradva az olaszok és a spanyolok mögött! Hőmérsékletben és a napsütés hosszában is egyenrangúak vagyunk velük.

Na, lássuk, mi történt csütörtökön! Ahogy írtam, negyed hétkor indultam neki a kocogásnak.

Nem igyekeztem különösebben, nézelődtem és többször megálltam fényképezni. Jobb az ebben a melegben, mint a rohanás! 

A bő 4 km nem otthon ért véget, mert az egyik utcán információt kellett gyűjtenem, és az nem igazán megy rohanás közben. Hazaérés után, a következő feladatomig volt elég sok időm, így nagy kerülővel mentem (sétáltam), és az oázisban frisítettem (hideg tejes kávé, csokis csiga) – most is szuper volt! 

Még egy rövid úszás is belefért a délelőttbe. Utána bezárkózás. A szieszta igen jó volt! Az esti sétánk Negróval az eddigi legrövidebb volt. Teljesen rábíztam az útvonalat, és azonnal el is indult a kedvenc helye felé, de az első sarkon vett egy balkanyart, majd még hármat, és máris hazaértünk.

A felszabadult időben egy kicsit tettem-vettem a ház körül.

Ma sikerült fél hatkor elindulnom. A cél a Balaton volt, de beiktattam sok felesleges kanyart, hogy sportértéke is legyen, így jó ötös lett belőle. Rövid úszás után jókora kerülővel sétáltam haza. 

Még nem volt igazán meleg, így elintéztem néhány dolgot a ház körül, mielőtt bezárkóztam. Azóta bent vagyok a lakásban, és ez estig így is marad. 

Ma délig összejött 13 ezer lépés (kb. 11 km). Tegnap 150 híján 20 ezer lépés volt a napi mozgásom. 

Jól állok a havi célokkal: futásból 100 km, gyaloglásból 200 km a cél, és már elhagytam mindkettőt. Minek megyek mégis minden nap ennyit? Ezt is elárulom hamarosan. Nyomós oka van …

Későn indultam – nem is volt ez igazi futás

Ugyan tegnap eldöntöttem, hogy ma 4 körül kelek, hogy megelőzzem a napsütést a reggeli futással, ez nem jött össze.

11-ig fröccsözgetve nem tudok négykor kelni. Lett abból ¼ 7 is. A szokásos reggeli rutin után előbb Negro rövid sétája következett (neki is melege van), utána került rám a sor. 

Hűvösről egyáltalán nem volt szó, de még voltak árnyas szakaszok. Ma is lassú voltam, de nem is akartam túlterhelni magam. Nem való az már nekem! 

Először erre-arra bolyongtam a falu utcáin, majd tettem egy fényképezős kerülőt, hogy ismét láthassam a kedvenc magasparti fámat. 

Néhány más helyen is megálltam képeket lőni. Nagyon fotogén a Balaton és a magaspart ebben a megvilágításban. 

Aki erre fut vagy biciklizik. számítson arra, hogy Akarattyán idén sem nyitották meg nyárra az utcai ivókutakat. Vízhez boltban és vendéglátó helyeken lehet jutni – a csapvízért természetesen nem kérnek pénzt, és szívesen adják. 

Összesen 4 kilométert mentem, és ebben a lassú meg-megállós tempóban nem is döglöttem ki. Úgy döntöttem, hogy a frissítés így is jár a végén az oázisban. 

Korsó víz, furakávé és túrós batyu után még egy pohár világost is kiutaltam magamnak. 

Az ilyen alapos frissítés után már csak sétálni szoktam – minek az a rohanás! 

És most estig begubózom a hűvös házba. Ha lesz hozzá kedvem, este Negro sétája után még szorgoskodom a kertben is, hogy mégse tétlenül teljen a napom.

Reggeli gőz

A tegnap reggeli 10 nemszeretem km után még nem tudtam, hogy ma lesz-e valami, de már úgy készültem, hogy napkelte környékén indulok. A Nap ma 4:52-kor kelt. Én valamivel korábban, de a hőmérőre nézve nem repesett a lelkem. Már akkor 23 fokot mutatott. 

Fél hatkor indultam neki, és éreztem a sűrű, párás levegőt. Nem volt jó érzés. (Itt a víz közelében a nyári reggelek nagyon párásak, ha nem fúj a szél.) 

Azt a bő 5 km-t, amit elkövettem, inkább kocogásnak lehet nevezni, de ez is több a semminél, és úgy éreztem, hogy több szenvedésre nem szolgáltam rá. 

Nem panaszkodom, nagyon szép a Balaton a fülledt reggeleken is. Belegondolva, hogy más sporttársak városban futnak, ahol az aszfalt és a házak is ontják magukból a meleget, egy szavam se lehet. 

A magasparton egy ideig próbáltam a füvön futni, de annyi szúnyogot riasztottam fel, hogy nem tudtam tőlük rendesen lihegni. Maradt a murvás úttest. Utána össze-vissza kanyarogtam a faluban. Szuper volt, hogy szinte mindenhol árnyékban lehettem, hiszen még majdnem vízszintesen sütött a Nap. De megmutatta az erejét, ahol volt egy kis rés, amin átjutottak a sugarai! 

Szóval, lett egy jó lassú 5 km, de összességében jólesett. A magasparton többször megálltam fényképezni és videózni. Megpróbáltam kocogás közben is a videózást, de abból nem jött ki semmi élvezhető – nem meglepően, ezért megálltam egy percre. Ilyen lett:

Iderakom a tegnap kora esti látványt is. Az elmúlt két este már órákkal a naplemente előtt szürkeségbe burkolózott a Nap, mintha ősz lenne. 

Fél hétkor már otthon voltam, és kis szöszölés után felajánlottam Negronak a sétát. Benne volt! 

Most teljesen rábíztam az útvonalat, éppen csak az első sarkon javasoltam nagyon finoman a magaspart felé fordulást, de nem vette a lapot. Ment tovább határozottan arra a helyre, ahol néhány hétig az esti sörözéseink (ő nem sört kapott) voltak, és ahol szombaton új hely nyílt (ami csak 9-kor nyit). Körülnézett, ivott egy kis vizet, majd a kisbolt felé vette az irányt. 

Nem akartam elkedvetleníteni azzal, hogy ott is csak kilenckor nyitnak, de neki lett igaza, most már hétkor. Így megkapta a megszokott két kiflijét. Én pedig a megszokott csokis csigámat, de ma kivételesen hideg tejeskávéval a furakávém helyett.

Az oda-vissza út adott összesen 4 kilométert, és ezzel estig megvagyunk. Negro a kertben él, de mostanában 11 óra körül már árnyékban is melege van, bejön az előszobába, ahol a hideg kövön jól érzi magát. 

(Hogy el ne felejtsem, nekem még volt egy félórás kerti munkám a séta után. Nem kicsit vártam a végét és a zuhanyt!)

Milyen érzés, amikor két angyal váratlan segítséget nyújt?

Szenvedős 10 km volt a mai terv, és sikerült is. Megvolt a szenvedés is, és hozzá 10,57 km – hogy ne hiába szenvedjek ebben a párás, fülledt meleg időben. Pedig már 5 előtt felkeltem, hogy hatkor úton legyek. 

Félúton, már fáradtan

A fő előnye a korai indulásnak a laposabban sütő Nap, a hosszabb árnyékok. Ennél már csak napkelte előtt lenne jobb futni. Talán egyszer kipróbálom …

Tíz kilométerig nem viszek magammal vizet, annyit csak kibírok valahogy, és még adódhat is közben egy működő csap. Nos, ez utóbbi idén errefelé nem divat, Akarattyán takarékoskodnak a vízzel. 

Visszafelé, 6-7 km körül már éreztem, hogy mégis kellett volna vizet vinnem. Azt is tudtam, hogy a 9 km előtt valamivel lévő oázis csak 9-kor nyit, én meg fél 8 körül érek majd oda. 

Nagyjából 200 méterről lehet már látni az épületet és a kiadó ablakot. Mintha felhúzták volna a fehér redőnyt. Nem, nem azt látom, ilyen korán még nem lehetnek ott. Tudjuk, a szomjas vándornak a délibáb már ott is oázist mutat, ahol csak a puszta van. De, mégis! Kint van pár asztal és szék!

Két angyal már nyitás előtt másfél órával ott szorgoskodott, hogy legyen időben frissen sült pékáru, elkészüljön a frappé és minden más. Kértem és megkaptam a szokásos korsó szűrt, magnéziummal dúsított csapvizet. Hálás örömmel, egy kortyra felhajtottam és kocogtam tovább.

Nem látom magamon, hogy igazán felfrissültem volna …

De, egyáltalán miért indultam el ebben a melegben, amit egyáltalán nem bírok? Tegnap kimaradt a futás, és nem esik jól két napot kihagyni. Amúgy meg, holnap se lesz jobb. Miért nem elégedtem meg kevesebbel? Ha már szenvedek, ne 5 km miatt szenvedjek! 

Örülök, hogy meglett! És, nem, nem élveztem minden percét. De közben végig jó érzés volt tudni, hogy meglesz. 

Utána, levezetésként, még sétáltunk egy rövidet Negróval. Neki se volt igénye hosszabbra.

Kérdés: futok holnap? 

A kőleves megfekszi a gyomrot

Mi ez a kőleves? A Mesefutamon a távokat mesékről nevezték el. Kőleves lett a maraton neve. De miért futnék én maratont???

Az egész úgy kezdődött, hogy figyelmetlen voltam. Arra gondoltam, hogy a távot 10 nap alatt kell teljesíteni. Beírtam a leghosszabbat (ennek kb. négyszeresét szoktam futva, kocogva, gyalogolva az Országfutás 10 napja alatt – mi bajom lehet?)

Amikor rájöttem, hogy ez egyben értendő, akkor nem is gondoltam a visszalépésre. Milyen dolog lenne az? Magammal szemben. (Az ember saját magának legnagyobb hajcsára, ugye?) 

Szóval, az a bizonyos kőleves, ami egész napos tápláléknak is majdnem elég volt:

Elsején reggel ragyogó napsütés volt, utána a hétvégén nem tudtam volna menni, a további napokra meg csúnyább idő volt beígérve – így adta magát az indulás.

Az még kérdés volt, hogy merre menjek. Ha nyugatra indulok, ott van 50 km táv, amit jól ismerek az Országfutásokból. Megvannak a frissítőpontok (működő, rendes vasútállomások), ahol tudok vizet venni, és tudok vécére menni. Hátrány: nemszeretem emelkedők. Ha keletre indulok, azt a részt csak 15 km-ig ismerem, és egyáltalán nem tudok frissítőpontról (a vasútállomások zárva vannak, a vendéglők is). Még durvább emelkedők vannak. A harmadik lehetőség az volt, hogy a mindennapos útvonalamon megyek, ez oda-vissza összesen 8 km. Tehát ötször oda-vissza, és a végén még a maradék, amivel éppen eljutok a kedvenc kávézómig. Ez jó pálya, mert 8 km-enként van frissítőpont (itthon). 

Maradt az első lehetőség, mert nem tudom elképzelni magamról, hogy ötször oda-vissza fussak. 

Futás? Eszembe se jutott, hogy futhatnék. Ennyit sose tudtam futni, most meg még a felét se. Az volt a terv, hogy gyors gyaloglás lesz és egyszer-egyszer “belekocogok” egy kicsit. Jól is indult. Kb. 9 km-ig kellemes tempóban mentem. Ott jött egy “kis” zavar: hirtelen igényem támadt vécére. (Szilveszter napján későn és jó zsíros, bőrös malacsültet ettem.) Valahogy kihúztam a 11 km körül lévő állomásig. 

A pár éve épült fűzfői bicikliút a Balaton közelében vezet. Szerencsére nem léptem túl a sebességkorlátozást!

A következő állomás valahol 18 km után van, és bizony oda is úgy értem el, hogy kocogjak vagy gyalogoljak, melyiknek kisebb a kockázata. Odaértem, minden rendben volt. Megnyugtatásul: ezzel véget is értek a vécés kalandjaim 🙂 

Nagyon nem szeretem a Fűzfő és Almádi közötti emelkedőt (egyik irányba sem), de jó látni a Balatont.

Elsétáltam -kocogtam a megfordulási pontig, és eseménytelenül haladtam a cél felé. A fele után már inkább csak gyors gyaloglás volt, a kocogás egyre kevésbé került szóba.

Régi ismerősöm ez a csónakos horgász a félmaraton közelében.

Nagyon régen nem mentem 10km-nél többet. Az őszi Országfutáson volt egy 20, egy 18, de a többi csak 10 körül. Most a csukott száj (ami a megfázás ellen van) sokat nehezített, mert nem kapok elég oxigént orrlégzéssel. 

3/4 3-kor már sötétülnek a kékek.

Szóval, ment minden rendesen, még tetszett is a dolog, bár egyre fáradtabb lettem. 

Ja, az evést majdnem elfelejtettem! Reggel otthon banánt és almát ettem. Az útra 5 vagy 6 banánt és néhány csokis-zabpelyhes sütit. Az utóbbiból maradt is.

A cél előtt 15-16 km-rel kezdett nagyon elegem lenni. Akkor éppen az egyik nemszeretem emelkedő volt előttem, alattam. Valahogy elmúlt ez az érzés, amikor már nem kellett felfelé menni. 

3 órakor már kezdett sötétedni, és már kellett az összes ruhám, ami dél körül teljesen felesleges teher volt.

Kb. 6-7 km-rel a cél előtt előbb az órám, utána a telefonom adta fel. (Ebbe most nem megyek bele, főleg az én gondatlanságom miatt.) Vacakoltam velük, meg-megálltam, kiestem a lendületből. 

Úgy 5 km-rel a cél előtt van egy hosszú meredek emelkedő. Ez teljesen kiesett. Nem emlékszem, hogy jutottam fel, de valahogy felértem a tetejére.

A vége már jobb volt, láttam magam előtt a célt. Úgy terveztem meg a távot, hogy ne otthon, hanem a kedvenc kávézómnál érjen véget. Ott kaptam mindent, amire vágytam: vizet, fehér forró csokit és egy szuper csokis csigát. Ezek jót tettek! 🙂 

Hazaérve 1,5 órás döglés jött a forró vízben. Nem emlékszem, hogy aludtam-e közben egy kicsit, de valószínű, mert különben előbb meguntam volna.

Tanulság: Nem kellene sokszor ekkora marhaságot csinálnom. Normális ember nem esik neki egy kőlevesnek felkészülés nélkül. 2. tanulság: ezt is megúsztam, és ez nem is az első marhaságom volt. 3. tanulság: inkább kérdés: tanulok belőle? Mit? 

Elnézést, hosszú lett.

Köszönöm annak, aki kitartott a végéig!